Egyértelmű állásfoglalás: háborúpárti, ukrán zászlós pólóban jelentek meg a Tisza Párt képviselői (FOTÓ)

Így csatlakoztak rá a Manfred Weber vezette Néppárt szlogenjére.

A Tisza Párt az elmúlt hónapokban több háborúpárti gesztust és nyilatkozatot is lett.
Magyar Péter is részvétét fejezte ki az ukrán kényszersorozás magyar áldozata kapcsán. Mint írja: mélységes szomorúsággal értesült a Beregszászról besorozott honfitársunk ellen elkövetett kegyetlenségről. „Gondolataink és imáink az elhunyt férfi családjával és a háború miatt ínséget és veszteséget elszenvedő áldozatokkal vannak” – tette hozzá.
A posztot természetesen – szokása szerint – egy magáról készült fotóval illusztrálta.
Mindez azért álságos, mert közismert, hogy a Tisza Párt az elmúlt hónapokban több háborúpárti gesztust és nyilatkozatot is lett, valamint nem egy ízben szavazott meg, illetve volt előterjesztője háborúpárti javaslatoknak az Európai Parlamentben.
Mint ismert: az Európai Parlament 2024. novemberi rendkívüli ülésén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül mondott beszédet. A tiszás képviselők a Manfred Weber vezette néppártiak nagy részével együtt Ukrajna mellett kiálló pólóban ültek be, és ezzel csatlakoztak rá az új szlogenre:
Addig támogatjuk Ukrajnát, amíg szükséges (as long as it takes)”.
Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-delegációvezetője egyébként már korábban bevallotta, hogy ők mindenben követik Manfred Weberék iránymutatását. Mint mondta: „néppárti álláspontra támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség (...) a néppárti álláspontot elfogadtuk és elfogadjuk, és ezeket az álláspontokat magunkévá tesszük”.
A pólós incidens előtt egy hónappal, szeptember 19-én a Tisza már megszavazta azt a háborúpárti európai parlamenti határozatot is, amely még több fegyver szállítására szólított fel.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP delegáció elnöke akkor kiemelte:
az EP határozata elfogadhatatlan, hiszen az abban foglalt javaslatok a háború valós és súlyos eszkalációjának irányába mutatnak.
A szöveg ráadásul alaptalan támadást intézett Magyarország és a magyar békepárti álláspont ellen is. Gál Kinga akkor azt is hozzátette: „A háborús uszítás helyett itt az ideje, hogy tűzszünet legyen, hogy diplomáciai kapcsolatfelvétel történjen, hogy béketárgyalások kezdődhessenek”. Ezen a szavazáson a háborúpárti Manfred Weber vezette Európai Néppárt teljes mellszélességgel támogatta a háborús uszítást, illetve a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció EP-képviselői is háborúpárti javaslatokat támogattak.
„A mérhetetlen mennyiségű pénz és fegyver Ukrajnába küldése nem hozta el a háború végét, sőt, az EP határozatban foglalt javaslat, hogy további nyugati fegyvereket vethessenek be orosz területeken is, súlyos eszkalációhoz, Európa háborúba sodródásához vezet” – fogalmazott Gál Kinga az eset kapcsán.
Ezt is ajánljuk a témában
Így csatlakoztak rá a Manfred Weber vezette Néppárt szlogenjére.
2025. márciusában arról is beszámoltunk, hogy a néppárti-baloldali koalíció, amelynek tagja a Tisza Párt is, az Európai Parlamentben közös állásfoglalásra irányuló indítványt nyújtott be az európai védelem jövőjével kapcsolatban. A tervezet előterjesztői között szerepelt Magyar Péter is.
Az indítvány sürgette a tagállamokat, hogy még a tárgyalások befejezése előtt biztosítsanak több fegyvert és lőszert Ukrajnának.
Sőt azzal riogatott, hogy ha ez nem történik meg kiterjed a háború: „ha az EU elmulasztja a támogatás nyújtását, és Ukrajna megadásra kényszerül, Oroszország más országok, köztük esetleg uniós tagállamok ellen fordulhat”. Ezen felül követelték, hogy minden tagország biztosítsa a saját GDP-je 0,25 százalékát Ukrajna katonai támogatására.
Ezt is ajánljuk a témában
Az indítvány sürgeti a tagállamokat, hogy még a tárgyalások befejezése előtt biztosítsanak több fegyvert és lőszert Ukrajnának.
Az is ismert, hogy a Tisza Párt elnöke ezután megpróbálta elvitetni a balhét egy alkalmazottal, és egyben tagadta, hogy a tervezetet ő maga is aláírta.
„Az aljas hazug rogáni propaganda ma épp azzal támad, hogy olyan dokumentumot támogattam az aláírásommal, amely fegyverszállításról és a háború meghosszabbításáról szól. A fideszes hazugsággal csak az a probléma, hogy ehhez a határozathoz sosem adtam a nevem.
Az Európai Parlament egyik alkalmazottja hamisította a dokumentumra a nevem”
– írta akkor Magyar Péter.
Az ügyre akkor Deák Dániel is reagált, aki hangsúlyozta, hogy informátora megerősítette azt a tényt, hogy valójában Magyar Péter hagyta jóvá, hogy a neve ott legyen a dokumentumon, de később bepánikolt, és el akarta tüntetni. „Ezért megegyezett Manfred Weberrel, hogy van erre lehetőség, elvitetik a balhét egy titkárnővel, de »jegyzői hibának« fogják majd nevezni” – tette hozzá akkori posztjában Deák.
Ezt is ajánljuk a témában
Egészen elképesztő bejegyzést tett közzé a liberális politikus. „Az Európai Parlament egyik alkalmazottja hamisította a dokumentumra a nevem” – írta a TISZA Párt elnöke.
Egy másik alkalommal, 2025. áprilisában az Európai Parlament plenáris ülése a 2026-os uniós költségvetéssel kapcsolatos parlamenti tervekről szavazott. A Tisza Párt és a DK a háború folytatására szavazott az EP-ben – erről számolt be akkor a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.
Az akkori tájékoztatás szerint Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a szavazással kapcsolatban elmondta, hogy a Patrióták Európáért és a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elutasította a tagállamok szuverenitását támadó, az illegális migrációt támogató, a gender-őrületet terjesztő, háborúpárti álláspontot képviselő parlamenti szöveget.
Ezzel szemben Magyar Péterék, Gyurcsányék és a Momentum brüsszeli pártjainak nagykoalíciója további eurómilliárdokat adna a háborúra.
A kormánypártok uniós képviselője az akkor kiadott közlemény szerint azt mondta, hogy az állásfoglalás – több egyéb ügy mellett – Ukrajna fokozott katonai támogatását követelte, valamint új uniós saját források bevezetését javasolta.
Nyitókép: Facebook